Sokan nem tudják, hogy az első zsidó háború végső soron azért robbant ki, mert a mindig is nyughatatlan zsidók jelentős túlerővel rázúdultak egy római légióra és lemészárolták azt. Csak egy kérdés: ha napjaink Afganisztánjában egy amerikai hadosztályt mészárolnának le a helyi törzsek (ami kb. megfelel egy római légiónak), akkor az úgy rendben lenne? Amerikának nem kellene visszavágni, ugye?
Az első Zsidó Háború (66-70) nem folyamatos csatározásokkal telt, bárhogy próbálják is beállítani a zsidó hősiesség tanítói (Több, mint 3 évig ellenálltak a hódító rómaiaknak…, stb, stb.). A kezdeti római vereségek főként azért következtek be, mivel a légiók számára ismeretlen volt a sivatagi gerillaharc, amely harcmodort a zelóták alkalmaztak. Lesből támadni, majd ha jelentősebb erő közeledett, akkor elpucolni, nem bocsátkozni nyílt színű csatározásba, ezt jelentette és jelenti ma is ez a harcmodor. Aztán meg Vespasianus-nak fontosabb volt a császári hatalom megszerzése, mint leállni háborúzni néhány vallási fanatikussal. Így aztán végül is a fia, Titus, a későbbi római uralkodó jelent meg ismét 70 májusában Jeruzsálem alatt, hogy pontot tegyen a lázadás végére.
Egy érdekes momentum azért említésre érdemes még az ostrom elejéről-közepéről, amit ma a pszichológiai hadviselés eszköztárába sorolnak (külföldi) katonai teoretikusok. Nehezen indult az ostrom, mivel magasak voltak a falak és kezdetlegesek az ostromszerkezetek, plusz éppen a zsidó húsvétkor kerítették be a várost a rómaiak, amikor Jeruzsálem tele volt zarándokokkal, kereskedőkkel. Kemény ellenállásba ütköztek a rómaiak, de Titus a következőt rendelte el egyik nap: a következő nap reggelén zsoldosztást hirdetett, amelyre mindenkinek a kifényesített mellvértjében kellett elmenni és a város falai mellett állíttatta fel a zsoldosztó asztalokat. Így a reggeli napfény már a sok-sok csillogó páncél és a még csillogóbb ezüst és aranypénz kupacokra esett. A falakon álló sok pénzváltó és kereskedő pedig hiába szorította össze mocskos, karvalykarom-szerű újjakban végződő markát, nem abba számolták bele a csillogó nemesfém pénzeket. Úgy látszik már akkor is ismert volt az ostromlottak kivételes viszonya a pénzhez, ami nem rossz hadviselési forma lehet napjainkban sem. Ha csak meglobogtatjuk a nehezen megtakarított pénzünket, de nem rakjuk be a bankokba, ilyen-olyan alapkezelőkhöz, ingatlan-spekulánsokhoz, valószínűleg hasonló érzelmeket válthatunk ki egyesekből.
A Kitosz Háború (115-117) a második Zsidó-Római háború néven is ismert a történészek körében. (Azért írom, hogy a történészek körében, mert bizonyos körök előrelátóan eltüntettek minden magyar nyelvű anyagot erről a nem éppen dicső háborúról).
Nevét a mauretániai származású (vagyis feketebőrű) Lucius Quietus (ejtsd: Kitosz), római hadvezérről kapta, aki levert egy zsidólázadást Mezopotámiában, majd Trajanus császár Judeába küldte rendet csinálni.
A történet ott kezdődött, amikor Trajanus császár Dacia tartomány meghódítása után Mezopotámiát is a Birodalomhoz akarta csatolni, és ezért hadjáratot szervezett. A széttagolt, rendfenntartásra használt légiókat összevonták és mindenki Keletre vonult. Ezt kihasználták a diaszporizált zsidók és először Cyrenaica (ma Libia) tartományban lázadás tört ki a helyi lakosság ellen, aminek keretében lerombolták a tartomány fővárosában, Cyrene-ben lévő Apollo, Artemis és Jupiter templomokat. Mindez nem volt elég, hiszen a Rómára emlékeztető középületeket is lerombolták: a Caesareum-ot, a Bazilikát és a Fürdőt. Mindemellett kiirtották a teljes római és görög lakosságot, több mint 200 ezer embert. Igen érdekes (és mélyen elhallgatott) győzelmi örömünnepekről ír a kor mindenki által elfogadott történésze, Cassius Dio. A lázadást vezető és magát királynak hívó Andreas hívei megfőzték a legyilkoltak húsát (mert hát meg lehet éhezni a nagy gyilkolászásban), a beleikkel aggatták fel a házaikat garland gyanánt és a lenyúzott bőrüket viselték ruhaként. Sok áldozatot fellógattak, és élve fűrészelték ketté őket. Pusztán humanitárius okokból.
A lázadás kitörésének oka nem ismert, Cassius Dio lázadásokról és háborúkról írott műve elveszett, de néhány kivonat azért az utókorra maradt. Bizonyára a hagyományos vonatozós és ugrándozós táncok, amik a hanuka velejárója napjainkban (amelyet a görögök lemészárlására emlékezve tartanak) vagy a purim, a zsidó farsang (amelyet 80 ezer babiloni perzsa lemészárlásának emlékére ülnek meg, lásd Eszter Könyve) erre a dicső cselekedetre is emlékezik (?).
A Cyrene-i lázadás aztán 116-ban tovagyűrűzött és Egyiptomban megismétlődött ez a tömegmészárlás, itt egész Alexandriát felgyújtották és lerombolták a lázadó zsidók (az áldozatok száma nem ismert); míg Ciprus szigetén is mintegy 240 ezer görög és római áldozata volt a zsidók örömünnepének. A rómaiak később nagy nehézségek árán normalizálták a helyzetet, elfoglalták a zsidók által teljesen megszállt Ciprust, és halálbüntetés terhe mellett megtiltották, hogy onnan egy zsidó is kitegye a lábát. Megjelent a lázadás és öldöklés Mezopotámiában is, Nisibis, Odessa, Seleucia városaiban nagyszámú odaköltözött zsidó élt, ahol aztán Trajanus császár, aki a perzsákkal volt elfoglalva, Quietus révén végre megkezdte a rendrakást.
Elég behatóan tanulmányoztam az ókor ezen részének történelmet, de nem írják sehol a történetírók, hogy a rómaiak vagy a görögök valaha is kárpótlást követeltek volna a zsidóktól a több mint félmillió legyilkoltért, pedig már létezett a római jog.
Ellentétben a Róma városában látható Titus diadalív egyik kőből faragott képével, amin a jeruzsálemi 2. Templom ezüst menóráját rabolják el római katonák, a zsidó mészárlásnak emléket állító latin nyelvű kőtáblát (Cyrene-i emléktábla, tumultu iudaico) nem igazán reklámozzák az utazási irodák, de az létezik. Persze az is lehet, és ez a valószínűbb, hogy túl kevesen ismerik a latint kis hazánkban, és úgy ítélték meg az „illetékesek”, hogy felesleges ilyesmikkel terhelni a széles néptömeget.
A harmadik Zsidó Háborút (133-135) a „Csillag Fia”-ként is ismert Bar-Kochba vezette. A zsidók ekkor is indulásképpen lemészároltak nem is egy, hanem 2 légiót, amire már Hadrianus császár is igen dühös lett, előzőleg ugyanis Jeruzsálem romjainak meglátogatása idején ígéretet tett a város újjáépítésére. (Igaz, hogy római városként képzelte el az építkezést, és a lerombolt 2. Templom helyén egy Jupiter templomot akart építtetni.)
A korábban már említett Cassius Dio szerint 580 ezer zsidót mészároltak le a harcok során. A Talmud szerint az áldozatok száma milliókra rúgott; ezzel csak egy gond van: tudósok bebizonyították, hogy abban az időben egyszerűen nem is élhetett 6-700 ezernél több zsidó azon a területen. Persze több mint ezer évvel későbbről mindez máshogy látszott, például a prágai gettóban vegetáló, a Gólemtől rettegő írástudók számára. De hát ezekkel a számokkal mindig is baj volt. Számoljunk csak egy kicsit mi is.
Azt római forrásokból (Cassius Dio, Tacitus, ankarai emlékmű felirata) tudjuk, hogy Augustus uralma alatt háromszor rendeltek el népszámlálást, Kr.e 28-ban, Kr.e 8-ban és Kr.u. 14-ben. A 28-as évben azonban még csak a római polgárokat írták össze, nem a birodalom összes lakosát, de a 2. népszámlálás idején a Római Birodalom 3,3 millió négyzetkilométeres területén 54 millió ember élt. 120 évvel később még mindig ezzel az adattal számolva a zsidók által lemészároltak a lakosság 1 %-át tették ki.
Ha figyelembe vesszük a Föld többi országát és területeit is, akkor időszámításunk kezdetén a világ összes népessége 200-400 millió fő közé tehető. Vegyük ezen adat középértékét, akkor pedig a föld lakosságának 0,05 %-a esett áldozatul a kiválasztott népnek. Nézzük meg a metropoliszok zsidó közösségeinek létszámát 2006-ból. E szerint Los Angelesben 621 ezer zsidó él, vagyis hasonló a létszámadat, mint az ókori mészárlás mértéke.
Mai értékeken számolva a világ lakossága 2009. január 22.-én 6 milliárd 756 millió 657 ezer (forrás: www.weltbevoelkerung.de/info-service/weltbevoelkerungsuhr.php?navid=3), erre vetítve az ókori értéket…
És végezetül még egy gondolat…
Az ENSZ Faji Egyezményében található meghatározásból kiindulva a faji megkülönböztetés magában foglalja nem csak a szűkebb értelemben vett fajhoz való tartozás, de a bőrszín, a leszármazás, valamint a nemzetiségi és etnikai származás alapján történő diszkriminációt is. Az egyezmény a szűkebb értelemben vett faji megkülönböztetésről kimondja, hogy az ezen alapuló minden felsőbbrendűségi elmélet tudományos szempontból hamis, erkölcsileg elítélendő, és társadalmilag veszélyes. Tehát milyen kiválasztott és felsőbbrendű népről beszélnek némelyek?...
