Március 15. a magyar nemzet kiemelkedő ünnepe, amelyet mindenki elismer, vallási, etnikai, politikai, nemi hovatartozásától függetlenül (gondolom én). Napjainkban viszont beárnyékolja az ünnep fennköltségét egyrészről a gazdasági világválság, amely a világ jelentős részén politikai válsággal is párosul, az ebből kicsírázott bűnbakkeresés és az egyre sűrűsödő megélhetési problémák, meg az útlezáró kordonhegyek. A megélhetési politikusok – pártállástól függetlenül- kiváló alkalmat kapnak a politikai hazugságaik népszerűsítésére, legyen az baloldali vagy jobboldali, Fideszes vagy MSZP-s, MDF-es vagy SZDSZ-es, mindenki a saját szájíze szerint népszerűsíti a szavazói bázisát. Ismét hallhatunk majd arról a több százezer zsidó vallású honfitársunkról, aki a szolnoki csatában, Nagykállónál, Isaszegnél, Vácnál, Pákozdnál ontotta vérét a függetlenségért; a több tízezer cigány hazafiról, akik halált megvető bátorsággal álltak ellen az osztrák vértesek lovasrohamának, gyalog rohamoztak a gyilkos kartácstűzben és verték szét a hazánkra támadó multinacionális hadakat. Ugyanakkor a magyar jobbágyról, a kézművesről, a kisemberről már senki sem emlékezik meg, – lehet, hogy ők nem is léteztek – akik a piros sapkások tömegeit alkották és vívták a tényleges élethalálharcot.Ha léteztek is, akkor is rózsaszínre festett hajjal, lakkozott körmökkel, nőnek öltözve/operálva futottak a harcmezőn előre, papnak öltözve lóhátról lóbálták az elemes vibrátort és üvöltötték világgá az el nem ismertségüket. Liberális politikusok és tollforgatók hada vett csak részt Táncsics börtönből történő kiszabadításánál; ők kávéztak a Pilvax kávéházban, miközben az 1000 körüli angol gyarmatról – Indiából- elhurcolt cigány muzsikusok késői ősei húzták a talpalávalót (Rostás Úr gyűjteményéből kiragadva); ők alkották meg és nyomtatták ki/olvasták fel a 12 pontot; és ők mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását. Csak nekik mondta el Kossuth a híres ceglédi beszédet, és közülük válogatták ki az első felelős minisztereket is. És csak ők szenvedtek a Bach korszak alatt, őket üldözték katonai lázadó mivoltuk miatt. Senki mást.
És már akkor elindult az a mókuskerék, ami ide vezetett, hogy már alakuló Ku Klux Klan csoportokról szabad csak beszélni és etnikai támadásokból álló pogromról. Hiszen ma csak kisebbségek élnek ebben a hazában, akiknek csak jogaik vannak. De a törvényben meghatározott 13 kisebbségből is csak 1 létezik, a többi 12 tagjai nem szerepelnek naponta a híradásokban, amint éppen idős nyugdíjasokat rabolnak ki, félemlítenek meg, tanárokat vernek, diáktársaikat verik halálra/alázzák meg, terményt/minden mozdíthatót lopnak, stb. Gyűjtőszóval bodzaszedőknek is nevezhetjük őket, hiszen a cigány szó már a gyűlöletbeszéd kategóriája, amely persze csak egyirányban működik. (Az „öld meg a magyart”, „megyek magyart ölni” – ez nem etnikai gyűlöletbeszéd, mondják azok a köztörvényes bűnözők, akik a népcsoport választott képviselői, és az etnikai gyűlöletkeltés vezérszónokai).
A megemlékezések során viszont nem lehet hallani azon értékekről, amelyet a derék bodzaszedőktől kapott ez az ország, ha csak nem a zenéről, amit előszeretettel mosnak egybe a magyar zenével. Esetleg a sorban állás kultúrájáról, a napi tisztálkodás alkalmazásáról, a normális hangerőn történő beszélgetésről, a káromkodásmentes önkifejezésről vagy az életveszélyes fenyegetések mellőzéséről mikor fogunk hallani ezen kisebbség vonatkozásában? Vagy ez a kultúra kimerül az uzsorás Bódiék világkörüli útjáról történő képes beszámolókban?
Március 15-én az elődei erőfeszítéseit ünneplők nemzetiszínű kokárdát tűztek a ruhájukra a közelmúltig, a jövőben viszont ez egyenértékű lesz a rendőri azonosítószámmal: csak azt kell gumibotozni/kardlapozni/szemét kilőni/órák hosszat térdepeltetni/ ködgránáttal lőni, aki meg mer emlékezni a 161 évvel ezelőtti hősökről. (Persze milyen „hősökről”, hiszen ilyen szó nem is létezik, ugye liberáliskáim). És Te, kitűzöd a kokárdát?
